A pénz nem volt midig oly nagyúr, mint ma. Sőt az ember hosszú évezredekig jól meg volt nélküle. Hajdan, nagyon régen, még az őskorban nem volt szüksége az embereknek pénzre, mert olyan kiterjedt, nagy rokoni közösségekben éltek, hogy minden, amire szükségük volt, -akár termény, akár kézzel előállított termék- azt a közösség tagjai előállították és egymás között megosztották. Ki ezzel, ki azzal járult hozzá a közösség, a család életéhez. Így tehát teljesen önellátók és valószínű boldogabbak voltak, mint a pénz mejelenése után.

Papírpénz

A pénzjegy a pénzérme mellett a készpénz egyik megjelenési formája. Szokás papírpénznek is nevezni, de ma már nem csak papírból készülnek. A pénzérméktől eredetileg leginkább abban tért el, hogy nem rendelkezett inherens értékkel (értékét nem az anyaga hordozta), így – típustól függően – ígéret vagy kényszer tette őket forgalomképessé. A ma forgalomban lévő érmék többsége sem rendelkezik saját értékkel, így ebből a szempontból közelebb állnak a pénzjegyekhez, mint az értékpénzekhez. Az első papírpénzeket Kínában bocsátották ki a X. századtól császári rendeletre. A pénzjegyek forgalmát tehát rendeletileg kényszerítették ki, kötelező volt azokat fizetésnél elfogadni, illetve a fémpénzeket rájuk beváltani. A pénzjegyekkel szembeni fedezetet nem garantálták. Az európai pénzjegyek Velencében alakultak ki a kereskedelmi váltókból.

Fémpénz

Amikor a nemesfém általánosan elfogadott lett a mérhetőségért pénzérmék formájában használták. Ez olyan pénz, amely jól felismerhető méretű, formájú és mintázatú, többnyire kerek. A pénzérme feltalálása azért volt jelentős előrelépés az árupénzzel szemben, mert kifejezetten a pénz funkcióinak ellátására alkotják, ezért könnyű szállítani, megismerni, és az értékét is jól megtartja.

A világ első fennmaradt érméi.

A világ legrégebbi egységes méretű és súlyú pénzérméit a kis-ázsiai Lüdia területén öntötték feltehetőleg az 7. század elejétől kezdve. A legrégibb fennmaradt pénzérmék Kroiszosz (régiesen „Krőzus”) lüdiai király idejéből származnak,  560 körülről. A mesés gazdagságáról híres király kör alakú pénzérméinek egyik oldalára oroszlánfejet nyomatott. Ez hitelesítőként szolgált, a király személyes garanciáját jelentette az érme értékét illetően. A lüdiai pénzérmék egységes mérete és súlya, valamint az állami garanciavállalás gyakorlatilag azonnal kiváltott minden addigi, meglehetősen változatos pénzformát (gyöngyöt, kagylót, bronzöntvényt, aranyrögöt stb.)

A lüdiai találmányt hamar átvették a görögök is. Az első görög pénzérméket az  7. században készítették rézből, majd vasból (ezekből készítették fegyvereiket is). Argosz királya, Pheidón az érmék értékes vasanyagát azonban egy akkor haszontalannak és értéktelennek számító másik fémmel, az ezüsttel váltotta fel. A még megmaradt vasérméket Arisztotelész szerint Héra templomának ajándékozta. Az új ezüstérméket Aegina szigetén, a háború és bölcsesség istennője, Athéna templomában verték. Az ókori görögök az aranyat ekkoriban még csak templomaikban, sírjaikon és ékszereiken használták. Nyoma sincs annak, hogy a görögök aranypénzt használtak volna  390 előtt, amikor a makedón II. Fülöp király először vert aranyérméket.

A görögöktől i. e. 269-ben a rómaiak is átvették a pénz használatát, majd a Római Birodalom hódításai révén egész Európában meghonosították. A világ feljegyzett első inflációja Nero császár nevéhez fűződik, aki az állam kiadásait úgy próbálta fedezni, hogy bevonta az összes érmét Rómában, azokat beolvasztatta és 15%-kal kisebb formában újra verette. Az így nyert ezüstből aztán magának is tudott pénzt veretni, amivel fedezte a kiadásokat.

Összeállította Szűcs Virág Rebeka