2015

Navigácia

Rólam Hiszem... Dalton-módszer A Dalton oktatás - ahogy én tanítom Étlap - feladatok Rendhagyó matematika óra

Mgr. Éva Varga

Hiszem...

Reform + Pedagógia = Reformpedagógia

avagy a matematikaoktatás jövője, ahogy én látom

 

„Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget. Tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel.”

(Paulo Coelho)

 

Több mint húsz éve annak, hogy diplomám kézhezvétele óta matematikát tanítok. Ez idő alatt mindig arra törekedtem, hogy a lehető legjobb tudást adjam át diákjaimnak, a gyerekek tanuljanak meg önállóan gondolkodni, értsék meg és sajátítsák el a szükséges ismereteket, és sikeresek legyenek az életben.

Hazánk iskoláinak nagy többségében a tanítás és tanulási folyamat generációk óta szinte semmit sem változott: tanári magyarázat, a tanterv által előirt tananyagok megtanulása, az ismeretek elsajátításának felmérése és osztályzattal történő értékelése. Az utóbbi évek felgyorsuló társadalmi-gazdasági változásai ellenére is, az iskola működésében és módszereiben valljuk be konzervatív maradt. A hagyományos oktatás, úgy gondolom, gátolja tanulóink személyiségének fejlődését, nem elégíti ki kíváncsiságukat, letöri érdeklődésüket.

Ezért már pár év pedagógiai tapasztalat után elkezdtem azon gondolkodni, hogyan változtathatnék ezen a helyzeten, hogyan szerettethetném meg tanulóimmal magát a tanulást, a tudás iránti vágyat, tehetném kíváncsivá, érdeklődővé, nyitottakká, kérdező és figyelő emberekké őket egy életen át.

Ennek köszönhetően kezdtem el tanulmányozni az alternatív pedagógiai módszereket.

Hét évvel ezelőtt találkoztam először azzal a reformpedagógiai módszerrel – a Dalton-tervvel - melyet azóta egy kétéves Európai Uniós pályázat segítségével sajátítottam el és több éve gyakorlok. A Dalton-oktatás sikerének feltétele a tanár által írásba foglalt laboratóriumi terv, a penzum vagy feladatlap.

A terv elsődleges célja, hogy megtanítsa a tanulót arra, hogy hogyan kell tanulni. A tanuló tapasztalatokból indul ki, ezek összegzésével, általánosításával fedezi fel a tanuló a törvényszerűségeket.

 

A Dalton-terv elvi alapjai

  • 1. elv: a szabadság - szabadon választhatja meg a feladatok sorrendjét, a segédeszközök használatát, beleértve a tankönyvet és a füzetet, saját belátása szerint önállóan oldja meg a kitűzött feladatokat, saját munkatempójában dolgozik,
  • 2. elv: az együttműködés -
  • 3. elv: időbeosztás és tervezés

Munkám során ügyelek a tehetséges gyermekek fejlődésére, versenyekbe kapcsolódunk be, hogy kipróbálhassák magukat más élethelyzetekben is és megtapasztalják az egészséges versenyszellemet. A tehetséges gyermekek mellett odafigyelek azokra a tanulókra is, akik lemaradnak, vagy nehezebben tudnak ráhangolódni a munkára. Hiszem és vallom, hogy mindenki valamiben jó.

Felsőpatony, 2011.11.29.

 

Varga Éva

 

 

 

Magyar Tannyelvű Alapiskola Felsőpatony                                         

                                                                                                                                           

                                                              Készítette: Varga Éva

 

 

 

P E N Z U M  5. osztály                 OSZTÁS KÉTJEGYŰ OSZTÓVAL

 

Név: ………………………………………………

 

K1.  Számítsd ki:

a) 87: 29 =                  b) 384 : 48 =               c) 312 : 52 =               d) 712 : 89 =               e) 511 : 73 =   

 

K2. Számítsd ki:

a) 234 : 29 =               b) 269 : 38 =               c) 598 : 67 =               d)  843 : 85 =              e) 428 : 94 =

 

K3. Számítsd ki:

a) 672 : 21 =               b) 1235 : 19 =             c) 3042 : 39 =             d) 4899 : 71 =

 

 

 

H4. Számítsd ki, és végezz próbát:

a)  2592 : 36 =                        pr.:                              b) 6370 : 65 =                         pr.:

 

 

 

        

            c) 85234 : 87 =                       pr.:                              d)  6053 : 72 =                        pr.:

 

 

 

 

H5. a) Az osztandó  9342, osztó 95,               hányados…………..,              maradék…………

       b) Az osztandó  8342, osztó 42,               hányados…………..,              maradék…………

       c) Az osztandó  7325, osztó 48,               hányados…………..,              maradék…………

       a)                                                             b)                                            c)

 

 

 

 

T6. a)   Melyik az a szám, amely 28-szor kisebb, mint 8736?                          Válasz:…..…………………

  1. Hányszor kisebb a 34, mint a 5032?                                                   Válasz:…..…………………
  2. Hányszor nagyobb a13475, mint az 55?                                              Válasz:…..…………………

a)                                                              b)                                           

 

matematika_doc.doc

 

 

 

 

Novinky

Kontakt

  • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským Horná Potôň - Magyar Tannyelvű Alapiskola Felsőpatony
    Hlavná 120, 930 36 Horná Potôň
  • +421 031 5511279
    +420 903 457450

Fotogaléria