Séta a múltban

2050-ben a tudósok feltalálták az időgépet. Nagyon sokat vitatkoztak az emberek azon, hogy ki próbálja ki először.

Az egyetlen ember, aki vállalta azt, hogy kipróbálja, az nem volt más, mint Kalmár Norbert. A feltalálók mindent előkészítettek az utazáshoz. Norbert az utazás előtt kapott 2 napot, hogy elbúcsúzzon barátaitól és családjától. A búcsú nagyon nehéz volt. Az utazás napján nagyon izgult, de nem csak ő, hanem a feltalálók és mindenki más, aki ismerte. A cél az volt, hogy visszajusson több millió évvel ezelőttre, a dinoszauruszok korszakába. Mivel ennyi időt kellett visszamennie a múltba, az utazás nagyon veszélyes volt. Amint beszállt az időgépbe, azonnal elaltatták. Mikorra felébredt, már egy esőerdőben találta magát. Nagyon megörült, ugyanis az utazás sikeres volt. Az esőerdőben számos nehézséggel kellet megküzdenie. A növényzet nagyon erős és sűrű volt. Ez jelentette a legnagyobb kihívást. A növényzettel megbirkózva elkezdte a dinoszauruszok tanulmányozását. Először a békés növényevőkkel kezdte. Figyelte a táplálkozásukat és az életmódjukat. Nagyon fontos volt megfigyelnie azt, hogy hogyan nevelik fel utódjaikat. A növényevők hosszas tanulmányozása után nekilátott a ragadozók tanulmányozásának. Ezek tanulmányozása sokkal veszélyesebb volt, mert könnyen megsérülhetett volna. A ragadozó dinoszauruszok megfigyelésében a fő dolog a táplálékszerzés volt. Mire ezt a fárasztó tanulmányozást elvégezte, visszatért a jelenbe.

Mindenki nagyon örült a visszatérésének, és az adatok nagyon hasznosak voltak.

                                                                              Kalmár Norbert, 9. osztály

Séta a múltban

Éjjel, mikor lefeküdtem, furán éreztem  magam, nem tudtam megmagyarázni, hogy mi a gond. Állandóan az járt a fejemben, hogy ha a nagypapám még élne, milyen más lenne minden, biztosan ugyanolyan kedves bácsika lenne, mint volt.

Mikor már majdnem aludtam, észrevettem, hogy valaki járkál a szobában. Mikor kinyitottam a szemem, nem láttam semmit, csak egy árnyat. A nagyapám volt az. Elvitt engem a múltunkba. Nagyon jól éreztem magam, miközben láttam a gyermekkori önmagam és az akkor még élő nagyapám. Jól elbeszélgettünk. Emlékszem, ahogy játszani szoktunk,  az udvaron bújócskáztunk, fogócskáztunk, labdáztunk és arra is, hogy elalvás előtt mesélni szokott nekem mindenféle történeteket. Igaz, csak 5 éves voltam, mikor ezek a dolgok történtek, de tisztán emlékszem minden egyes történetre és mesére, amit a papa mesélt. A múltban minden annyira szép és jó volt, mint semmi más. Tisztán emlékszem minden egyes téli sétánkra a térdig érő hóban, jókat nevettünk, hócsatáztunk, egyszer-egyszer megkergetett minket egypár kutya. Akkor még féltünk, de aztán már csak viccnek vettük az egészet. Láttam az összes karácsonyunkat, a szülinapokat, esti tévénézéseket, a társasjátékos estéket. De hirtelen hallottam egy hangot, az anyukám hangját. Reggel lett, és fel kellett kelnem, iskolába kellett menni.

Ha megtehetném, legszívesebben a nagypapával találkoznék, nagyon hiányzik ő és vele eltöltött napok is.

                                                                                       Ambrus Niki, 9. Osztály