2015

Navigácia

KOMENSKÝ ISKOLAI RENDTARTÁS AZ ISKOLAI ÉTTEREM RENDTARTÁSA A GYEREKEK JOGAI

Iskolai rendtartás KOMENSKÝ

ISKOLAI RENDTARTÁS

 

I.

Bevezető rész

Minden társadalmat bizonyos törvényekkel, előírásokkal működtetnek. Ez érvényes a mi iskolánkra is. Olyan szabályokkal ismertetünk meg téged, amelyek értelmében köteles vagy az osztályban, az iskolai klubban, az iskola étkezdéjében, az iskola területén, az iskolai rendezvényeken és a társadalom bármely területén viselkedni. Az iskolai rendtartás pontjai arra szolgálnak, hogy szabályozzák minden megnyilvánulásodat az iskolában és azon kívül. Betartásukkal olyan társadalmi szokásokat sikerül elsajátítanod, amelyek javadra válnak majd felnőttként is.

1. A iskolai rendtartást 2024. augusztus 26-án a pedagógiai tanácsülés megtárgyalta és az igazgatónő kiadta.

2. Az iskolai rendtartást a következő dokumentumok alapján dolgoztuk ki:

*     a Szlovák Nemzeti Tanács 245/2008 számú törvénye és későbbi módosításai alapján

*     a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium 22/2011 számú módszertani utasítása az alapiskolás tanulók értékelésével kapcsolatban

*     a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium 223/2022 számú alapiskolákról szóló rendelete

*   a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium által kiadott Pedagógiai-szervezési útmutatások a 2024/2025-es iskolai tanévre.

3. Az iskolai rendtartás előírásai minden olyan esetre vonatkoznak, amikor a tanuló az iskola felügyelete alatt áll.

4. Az iskolai rendtartást minden tanév elején minden tanulóval és szülővel ismerteti az osztályfőnök.

5. Az iskolai rendtartást minden osztályban jól látható helyen kell elhelyezni. Az iskolai rendtartás olvasható az iskola weboldalán is ( https://zshornapoton.edupage.org/text/?text=text/text8&subpage=1 ).

6. Az iskolai rendtartás következetes betartása az osztályozási időszakban a magaviseleti jegy kritériuma.

7. Tanulóink iskolán kívüli tetteiért nem vállaljuk a felelősséget.

 

II.

Tanulók jogai

A hozzátok legközelebb álló emberek közt, a családban éltek. A szülőknek vagy az őket helyettesítőknek (nevelőszülőknek, gyámnak, iskolának) kötelessége, hogy óvjanak benneteket, gondoskodjanak szükségleteitekről, biztonságotokról, és a társadalommal együtt biztosítsák egészségügyi ellátásotokat.

*     Minden gyermeknek joga van a fejlődésre.

*     Jogotok van az ingyenes alap- és középfokú oktatásra.

*     Jogotok van a tanulásra, a játékra, a szünidőre, a pihenésre, a művelődésre, tudni azt, hogy az iskolában milyen követelmények alapján fognak osztályozni és értékelni benneteket.

*     Jogotokban áll elvárni, hogy az iskolában a számotokra új ismereteket érthetően elmagyarázzák. Ha valamit nem értetek, rákérdezhettek.

*     Jogotokban van tudástokról számot adni, és ennek eredményeit ismerni. Ha úgy érzitek, hogy az értékelés nincs arányban tudásotokkal, kérjetek tanácsot az osztályfőnöktől.

*     Jogotok van az iskola felszerelésének, segédeszközeinek, laboratóriumának, könyvtárának használatára, az iskolai tanácsadók és pszichológusok segítségére.

*     Védelem illet meg benneteket a külső beavatkozástól, a testi fenyítéstől, fizikai erőszaktól vagy az ezzel való fenyegetéstől. A biztonság vonatkozik tulajdonotokra, holmitokra. Ami a tiétek, vagy amit ti használtok, ahhoz senki másnak nincs joga.

*     Ugyanúgy ti is kötelesek vagytok tiszteletben tartani és elősegíteni mások biztonságát.

*     A felsorolt jogok megkövetelik, hogy magatok is tevékenyen részt vállaljatok az oktatás folyamatában. Eleget tegyetek a rátok váró feladatoknak, és azon legyetek, hogy minél több tudást szerezzetek.

*     Ezek a jogok osztálytársaitokat is megilletik. Ezért ha valaki zavarja az órát, kihívóan viselkedik, hangoskodik, rendetlenkedik, társait megveri, fenyegeti vagy kihasználja, az azt jelenti, hogy nem tiszteli mások jogait.  Amennyiben ez a viselkedése túllép egy bizonyos határon, vállalnia kell az iskolai rendtartásban feltüntetett következményeket.

 

 

 

III.

Az iskola munkarendje

1. Iskolánkban a tanítás 7:45-kor kezdődik. Lehetőleg 15 perccel a tanítás megkezdése előtt légy az iskolában, és a tanítás befejezése után hagyd el az iskolát, hogy ne zavard azokat, akik még dolgoznak. Iskolánk csengetési rendje:

1. óra                           7:45     -           8:30                     

szünet                          8:30     -           8:40

2. óra                           8:40     -           9:25

nagyszünet                  9:25     -           9:40

3. óra                           9:40     -           10:25

szünet                          10:25    -           10:30

4. óra                           10:30    -           11:15

szünet                          11:15    -           11:25

5. óra                           11:25    -           12:10

ebédszünet                   12:10    -           12:40

6. óra                           12:40    -           13:25

szünet                          13:25    -           13:30

7. óra                           13:30    -           14:15

szünet                          14:15    -           14:20

8. óra                           14:20    -           15:05

szünet                          15:05    -           15:10

9. óra                           15:10    -           15:55

 

2. Az iskolai klub a tanítási napokon 11.30-tól 17.00 óráig üzemel.

3. Az óraközi szüneteket használd ki pihenésre, feltöltődésre. A 2. óra utáni nagyszünetben – amennyiben az időjárás megengedi – a heteseken kívül mindenki kimegy az udvarra. Az iskola bekerített terület, csak indokolt esetben, az ügyeletes tanító engedélyével szabad elhagyni. Nagyszünetben a volt iskolakonyha mögötti parkba, ill. a kazánház mögötti területre ne menj! A délutáni órák előtti 30 perces szünetet (az 5. óra után) amennyiben az időjárás megengedi, szintén az udvaron töltöd! A szünetekben az iskola épületében ne futkoss, ne hangoskodj, ne kiabálj, ne rendetlenkedj – viselkedj illendően, segíts a kisebbeknek!

4. A tanuló a tanítás ideje alatt az iskola területét csak az osztályfőnöke engedélyével hagyhatja el.

5. Rendszeresen készülj a tanítási órákra! Könyveid, füzeteid és minden tanszered rendszeresen hozd magaddal, és tartsd rendben! Amennyiben az év elején kapott állapothoz mérten a tankönyved évvégén nem megfelelő állapotban lesz, vagy elveszítetted, szüleid a tankönyv teljes árát kötelesek megtéríteni.

6. Ha valamilyen oknál fogva felkészületlen vagy a tanítási órára, ne felejtsd el az óra elején ezt tanítódnak jelenteni és a tananyagot bepótolni.

7. Ha egy értékelési időszakban gyakran hiányzol, az elmulasztott tananyag pótlása után a szakos pedagógus saját belátása szerint szóban vagy írásban számon kéri a tananyagot a hiányzást követő 2 héten belül. Ha nincs a félévi vagy év végi osztályzáshoz elegendő jegyed az igazgató komissziós vizsgát rendelhet el az adott tantárgyakból.

8. Az iskolában a tanulás mellett nagy figyelmet fordítunk az egészséges életmódra. Tilos a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a kábítószer fogyasztás! A felsorolt élvezeti cikkeket nem tarthatod magadnál sem. Tiltás vonatkozik mindennemű hazárdjátékra is. Tilos az iskolába éles tárgyakat (pl. kést) petárdát és egyéb pirotechnikai eszközöket hoznod. Megszegésük a magaviseleti jegy lerontásával jár.

9. Az iskola pedagógusaival, alkalmazottaival viselkedj tisztelettudóan! Köteles vagy az alapvető illemszabályokat, a nyelvi kultúrára vonatkozó elvárásokat betartani. A trágár beszéd az iskolai rendtartás elleni véteknek minősül. Tanítási órák alatt ne rágj rágógumit.

10. A tanítónak is szüksége van pihenésre, ezért az óraközi szünetekben csak indokolt esetben zavard.

11. Ha ebédre az iskolai étkezdébe jársz, ott viselkedj kulturáltan, tartsd be az iskolai étkezde rendtartását.

12. Ha az iskola területén valami meghibásodást, rendkívülit észlelsz, jelentsd az ügyeletes pedagógusnak!

13. Ha hetes vagy tartsd be a rád vonatkozó utasításokat, a hetesek szabályzata minden osztályban ki van függesztve.

14. Tartsd be a szaktantermek szabályzatát is! A szabályzat minden szaktanteremben ki van függesztve.

15. Ha az év elején bejelentkeztél valamelyik szakkörbe, akkor a kör látogatása év végéig kötelező.

 

IV.

A tanulók magatartása

1.        A kellemes és kulturált környezet kialakításához Te is hozzájárulhatsz:

*     az iskola épületében, az étteremben és a tornateremben ne hangoskodj, ne kiabálj

*     öltözködj tisztán, ízlésesen, a korodnak megfelelően

*     gondoskodj a környezet tisztaságáról, ne szemetelj

*     iskolánkban szigorúan tilos a tökmag és a szotyola fogyasztása, ezért iskolába se hozz magaddal

*     tilos az ablakon keresztül szemetet, papírt kidobálni, vizet kiönteni és hógolyózni

*     takarékoskodj a vízzel és a villanyárammal

*     az iskolában köteles vagy cipőt váltani, a papucsodat pedig a szekrényedbe helyezni.

*     az ünnepélyes iskolai eseményeken pl. tanévnyitó, tanévzáró, színházlátogatás... kötelező az ünnepi öltözék viselése. (fehér blúz/ing, sötétkék vagy fekete szoknya/nadrág és félcipő)

2. Nem megengedett a kirívó hajviselet (pl. melírozás), sminkelés (szem és száj festése) körömfestés, valamint testékszer (piercing) viselése. Tilos a tetoválás. Saját kézzel, ill. levonóval készített tetoválást se viselj.

Ennek megszegése a következőket vonja maga után:

*     a tanulót és a szülőt az osztályfőnök figyelmezteti

*     a tanulót az osztályfőnök megrovásban részesíti

*     a tanulót és a szülőt az igazgató figyelmezteti

*     a tanulót az igazgató megrovásban részesíti

*     magaviseleti jegyrontás az osztályzási időszak végén

3. Ha megtörténik, hogy komoly okból nem tudsz iskolába jönni (betegség, rossz időjárási viszonyok, tömegközlekedés leállása, rendkívüli esemény a családban) késedelem nélkül köteles vagy személyesen, vagy szüleid által ezt az osztályfőnöködnek jelenteni, és a hiányzott órákat legkésőbb 3 napon belül igazolni – orvosi vagy szülői igazolással. Ha ennek nem teszel eleget, a mulasztás igazolatlannak minősül.

4. Egy értékelési időszak alatt (félév) a szüleid igazolhatják távolmaradásodat alkalmanként max. 5 napra, egy hónapban max. 10 napra.  Hosszabb betegség / több, mint 5 nap vagy 1 hónapban több, mint 10 nap/ miatti mulasztás esetén orvosi igazolást kell hoznod a távolmaradásért. Tervezett többnapos hiányzásra csak az iskola igazgatója adhat engedélyt, amelyet szüleidnek írásban kérvényezniük kell.

5. Igazolatlan órák esetében az osztályfőnök illetve az igazgató a következő nevelési intézkedéseket javasolhatja:

*     1-3 tanítási óra                         osztályfőnöki szóbeli figyelmeztetés

*     1 tanítási nap                                       osztályfőnöki megrovó

*     2 tanítási nap                                       igazgatói megrovó

*     3 tanítási nap                                       2-es magaviselet

*     4-5 tanítási nap                                     3-as magaviselet

*     5 tanítási napnál több                           4-es magaviselet

6.      Igazolatlan hiányzás esetén a következőképpen jár el az iskola:

*     3 tanítási nap igazolatlan hiányzás esetén az osztályfőnök jelenti az igazgatónak, majd az igazgató írásban értesíti és behívja a szülőt, a megbeszélésről jegyzőkönyv készül

*     ha az előző intézkedés ellenére a tanuló továbbra is igazolatlanul hiányzik, akkor az iskola igazgatója, behívja a szülőt, a megbeszélésről jegyzőkönyv készül

*     ha a tanuló 15 igazolatlan tanítási órát hiányzik 1 hónapban, akkor ezt az iskola jelenti a járási szociális és munkaügyi hivatalnak és a községi hivatalnak – ez már a kötelező iskolalátogatás elhanyagolását jelenti, és büntetőjogi következményeket von maga után

7. Köteles vagy hordani az ellenőrző könyvecskét, és a kapott érdemjegyet beíratni. Ugyancsak az ellenőrző könyvbe kell beíratni a szülői- vagy orvosi igazolást, ill. a gyermek szülő általi kikérését a tanítási órákról (ellenkező esetben az osztályfőnök nem engedheti el).

8. A szülő aláírásának hamisítása vagy az érdemjegy átjavítása miatt rontott magaviseleti jegyet kapsz. Ugyanez vonatkozik az írásbeli felmérők, dolgozatok érdemjegyének átjavítására is.

9. Amennyiben az ellenőrző könyvet esetleg elveszted, köteles vagy jelenteni az osztályfőnöködnek.

10. Az iskolába ne hozz magaddal értéktárgyakat és nagyobb mennyiségű pénzösszeget. Nem tudunk érte felelősséget vállalni.

11. Az iskolában ne hozz magaddal kést és hegyes tárgyakat, valamint olyan eszközöket, amelyekkel tárgyi és testi sértést okozhatsz. 

12. A mobiltelefon használata az iskolában szigorúan tilos, kivételt képez, ha valamelyik órán az iskola oktatási programja megköveteli. A mobiltelefont az iskolába való érkezéskor köteles vagy kikapcsolni és a folyosón található személyes szekrénybe kell elhelyezni. Amennyiben bármelyik pedagógus üzembe helyezett készüléket talál nálad, joga van azt elvenni, amit csak a szüleid válthatnak ki az iskola igazgatóságán és osztályfőnöki írásbeli megrovással jár. Az iskolába hozott telefonokért nem vállal az iskola felelősséget.

13. Fényképezőgép, kamera és egyéb elektronikai cikkek (MP3, MP4, stb.) az iskolába nem hozhatók, ellenkező esetben osztályfőnöki írásbeli megrovásban részesülsz.

14. Az iskola és berendezése a mi közös vagyonunk. Mindennemű rongálásuk, a falak önkényes „díszítése“, festése és befirkálása tilos! Ha a figyelmeztetés ellenére mégis kárt okozol, azt szüleidnek meg kell fizetniük. A kár megtérítése nem mentesít a megfelelő büntetéstől sem.

*     ne rongáld az osztály berendezését (tábla, pad, szék, szekrény, mosdó, fal, ajtó, osztályjelzés, ablak stb.)!

*     a folyosók falára is ügyelj!

*     az illemhelyek tisztaságára és berendezésének épségére fokozott figyelmet fordíts!

Vétség esetén szüleid kötelesek az okozott kárt megtéríteni a megfelelő értékben.

15. Amennyiben nincs önálló tettes az osztály közösen téríti meg a kárt. Ha a folyosón, illemhelyekben, stb. történt a rongálás, és nincs meg a tettes a kárt közösen térítitek meg.

16. Amennyiben kerékpárral érkezel az iskolába azt a kerékpártartóba helyezd el. Tilos a kerékpárt az iskola falának támasztani vagy egyéb más helyre letenni.

17. Az iskola udvarán elhelyezett kerékpárok megrongálásáért és eltulajdonításáért nem vállaljuk a felelősséget. Amennyiben azonban az elkövetőt tetten érjük megfelelő büntetésben részesül.

18. Iskolánkban szigorúan tilos egymás zaklatása, egymás személyes dolgainak megrongálása. Ne gúnyold, bántsd tanulótársaidat. Ellenkezező esetben a rendtartás megfelelő pontja lép érvénybe.

19. Ne tulajdonítsd el más vagyonát! Ne lopj! Amennyiben bizonyíték lesz ellened rontott magaviseleti jegyet kapsz.

20.  Ha a tankönyveid az év elején felmért állapothoz viszonyítva tönkreteszed köteles vagy a tankönyv árát megfizetni. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a tankönyv elveszik.

 

V.

A tanulók iskolába érkezése

  1. A tanuló a tanítás megkezdése előtt 15 perccel érkezik iskolába. A tanítási óra kezdete előtt 5 perccel köteles az iskolában tartózkodni.
  2. Az iskolaépület bejárata előtt megtisztítja a lábbelijét. A felső ruházatát és a cipőjét a szekrényébe teszi, ezt követően az egészségügyi követelményeknek megfelelő váltócipőt (papucsot) húz.
  3. A délutáni szakköri tevékenység előtt az osztályban vagy az iskola folyosóján várja oktatóját.
  4. Az iskola területén és járdán kerékpározni, ill. más közlekedési eszközt igénybe venni tilos.
  5. Iskolába a járdán kell járni, nem pedig a füves vagy virággal beültetett területen. Az iskolakerítésen átmászni nem szabad.
  6. A tanulók a főbejáraton érkeznek az iskola épületébe, és azon keresztül távoznak a tanítás befejezését követően.

VI.

A tanulók viselkedése a tanítási idő alatt

  1. A tanuló kellő időben, tiszta ruházatban, rendezett és tiszta külsővel érkezik iskolába. Tilos a szélsőséges hajviselet, az elhanyagolt külső. Ellenkező esetben az iskolába belépnie tilos. Tornafelszerelésben csak testnevelési órán lehet. A tanítási órákon és az iskolai étkezdében a sportfelszerelést nem hordhatja.
  2.  Az iskola igazgatójával és a tanítóival szemben a tanuló udvarias. Reggeli találkozáskor és délutáni távozáskor köszönti őket. Tanulótársaival szemben is betartja az illemszabályokat. A felsőbb osztályok tanulói jó példát mutatnak a kisebbeknek.
  3. Ha a tanítás közben felnőtt lép az osztályba, a tanulók csendes felállással üdvözlik. Az oktató intésére helyet foglalnak. Így köszönnek el az óra végén az oktatótól is. A testnevelés, a képzőművészeti nevelés, a polgári nevelés, a fizika, a kémia, órákon és az írásbeli munkák végzésénél nem kell felállni.
  4. A tanítási órákon a tanuló azon helyen ül, amelyet az osztályfőnök, illetve a tantárgytanító kijelölt a számára.
  5. A tanuló a tanítási órán köteles az oktatójával együttműködni, annak utasításait betartani. Tilos a többi tanulót hangoskodással zavarni, figyelmüket a munkától elvonni.
  6. Ha a tanuló felelni vagy kérdezni akar, kézfenntartással jelentkezik.
  7. A házi feladatot másokéról lemásolni és felelőnek súgni nem szabad.
  8. A tanítási órákra a tanuló órarend szerint készül. Olyan tanszereket hoz magával, amelyet az oktatója meghatároz. Kivételes esetben a tanuló két garnitúra könyvet is kaphat.
  9. A mobiltelefont a tanítás előtt ki kell kapcsolni és a szekrényébe teszi. A tanuló a mobiltelefont a szekrényből csak tanítás után veheti ki.
  10. Iskolába a tanuló nem hordhat olyan tárgyakat, amelyek elvonják a többi figyelmét a tanulástól, esetleg az egészségüket veszélyeztetik. Értéktárgyakat, ékszert, értékes ruhadarabot és nagyobb összeget sem lehet iskolába hozni. A fölösleges (zavaró) tárgyakat a tanító elveheti és csak a szülőnek szolgáltatja vissza.
  11. Amennyiben a tanuló valamilyen komoly okból nem tudott a tanítási órára készülni, még az óra elején igazolja magát. Ha bizonyos egészségügyi problémák miatt nem tornázhat, köteles azt orvosi igazolással bizonyítani. A szülők által megírt igazolás csak 1 órára szól.
  12. A tanuló a testnevelési óra előtt tornaruhába öltözik és a tornaterem előtt felsorakozik. Értéktárgyait (órát, ékszert, pénzt esetleg szemüveget) megőrzésre átadja az oktatónak, vagy a kijelölt helyre teszi.
  13. A tanuló a helyét tisztán és rendben tartja. A tankönyveit és a tanszereit kíméli. Amennyiben szándékosan vagy gondatlanságból kárt hoz, a szülők kötelesek kártérítést fizetni.
  14. A villanyárammal és vízzel minden tanuló takarékoskodik.
  15.  Az ablakot kinyitni csak a tanító jelenlétében és az ő utasítására lehet. Az ablakon biztonsági okokból kihajolni tilos, papírt vagy egyéb szemetet kidobálni nem szabad.


VII.

A tanulók viselkedése az óraközi szünetekben

  1. A kisszünetek a következő órákra való felkészülést szolgálják. A testnevelés órára a tanuló magával viszi a tornafelszerelést, a szünet végén a megadott helyen várja a tanítóját.
  2.  A tanuló a nagyszünetben nem maradhat az osztályban és nem hagyja el engedély nélkül az iskola területét. A tanuló a lépcsőkön sem tartózkodhat.
  3. Három perccel a szünet befejezése előtt a tanulók az ügyeletes tanítók utasítására felsorakoznak.
  4. A tanuló köteles a papírt és a szemetet a szemétkosárba dobni. Tilos szemetelni a vécében, a mosdóban és az iskola szabad területén.
  5. A tanulók egymást fizikailag nem bántalmazhatják, vitáikat közös megegyezéssel kell lezárniuk. „Beszéljük meg, verekedésnek helye nincs!“
  6. A tanuló ne nézze el zsarolást, ne hunyjon felette szemet! Lépjen közbe, kérjen segítséget a tanítótól.
  7. A tanuló hagyja békén azokat, akik nem akarnak játszani vele, sétálni vagy futkározni vele. Ne alázza meg, és ne hallgattassa el a másikat! A tanulók jogai egyenlőek.
  8. A tanuló ne tegye tönkre, ne szennyezze az iskola vagyonát (falak, ajtók, WC, könyves bútorok, stb.)! Az okozott kárt a szüleik kötelesek megtéríteni.
  9. A tanulónak be kell tartani a dohányzás, az alkohol-fogyasztás, a kábítószer élvezés tilalmát az iskola egész területén és erre másokat is figyelmeztetnie kell. Aki cigarettát, alkoholt, kábítószert hoz az iskolába, durván megszegi az iskolai rendtartást.
  10. Ha valamelyik tanulótársad alkoholt, cigarettát, kábítószert hozott magával iskolába, és neked tudomásod van róla, kötelességed azonnal jelenteni bármelyik tanítónak. Ne felejtsd el, így akadályozod meg tanulótársad egészségkárosodását.
  11. Az igazgatói és a tantestületi irodába csak nagyon fontos ok miatt kopog be a tanuló. Minden hivatalos és személyes dolgát az osztályfőnök segítségével intézi.
  12. A szaktermekbe, a műhelybe, a tornaterembe csak tanító kíséretében léphetsz be a tanuló. Mielőtt ezekbe a termekbe indul, leellenőrzi, megvan-e minden felszerelése és az ellenőrzője.
  13. Ha a tanuló hetes, esetleg megbízott tanuló, az óraközi szünetben letörli a táblát és elmegy a segédeszközökért. A szertárba kopogtatás és a tanító engedélye nélkül a tanuló nem léphet be.

VIII.

A tanuló távozása az iskolából

  1. Az utolsó óra befejezése után rendbe teszi a tanuló a helyét és felteszi a székét a padra!
    2. A hetes leellenőrzi az osztály tisztaságát, az ablakokat, a vízcsapot, kikapcsolja a villanyt, letörli a táblát, elrakja a segédeszközöket.
  2.  A tanuló a tanító utasítására hagyja el a tanuló az osztályt, fegyelmezetten hagyja el az iskola épületét. A váltó cipőt elteszi a kijelölt szekrényben.
  3. Ha az utolsó óra más tanteremben volt, ott is rendet kell rakni, majd vissza kell térni a saját osztálytermébe és a 3. pontban foglaltakat el kell végeznie. A rendért mindig azok a tanulók felelnek, akiknek utolsó órájuk a megadott teremben volt
  4. Az iskolából a tanuló mindjárt haza megy! Útközben figyelmes és betartja a közlekedési szabályokat.
  5. Ha valamije elveszik a tanulónak, jelenti ezt az osztályfőnökének. A talált tárgyakat is neki adja le.

 

IX.

Nevelési intézkedések

1. A tantárgyi olimpiákon, tanulmányi, anyanyelvi, sport- és egyéb versenyeken elért eredményedért illetve részvételedért osztályfőnöki illetve igazgatói dicséretben részesülhetsz. Ugyanezen dicséretek illetnek meg az iskola érdekében kifejtett egyéb munkádért is.

Dicséretek az osztályzási időszak végén:

*     osztályfőnöki dicséret (versenyen való részvétel, rendezvényeken való szereplés, az osztályfőnök az ellenőrző könyvbe írja)

*     igazgatói dicséret a II. félév végén (járási vagy ennél magasabb szintű helyen elért eredményes szereplésért és a színjeles bizonyítványért)

*     az eredményekért könyvjutalom, a színjeles bizonyítványért emléklap jár

2. Az iskolai rendtartás megszegése esetén a következő nevelési intézkedések szabhatók ki:

*     osztályfőnöki szóbeli figyelmeztetés

*     osztályfőnöki írásbeli figyelmeztetés (3 beírás az osztályzóívben), amit az osztályfőnök az ellenőrző könyvbe ír be

*     osztályfőnöki írásbeli megrovás (5 beírás az osztályzóívben), az osztályfőnök az iskola igazgatójával egyezteti, a szülő hivatalos levélben kapja meg

*     igazgatói megrovó (10 beírás az osztályzóívben)

Súlyos vétség esetén a fokozatosságot nem tartjuk be, tehát azonnal kaphatsz akár rontott magaviseleti jegyet is.

Rontott magaviseleti osztályzatot kapsz:

*     igazolatlan hiányzás miatt

*     ha az igazgatói megrovó után nem észlelünk javulást

*     egyéb súlyos vétség esetén (lopás, szándékos rongálás, hamisítás, zaklatás, verekedés stb.)

 

X.

A szülő és az iskola

A szülő (a gyermek törvényes képviselője) és az iskola legfontosabb feladata, hogy biztosítsa a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez a szükséges feltételeket.

*     fontos, hogy a szülő rendszeres kapcsolatot tartson az iskolával

*     kérjük, hogy a szülő a problémákat először a szakos pedagógussal és az osztályfőnökkel beszélje meg

*     a szülő a családjogi változásokat illetve a családi élet lényeges változásait közölje az osztályfőnökkel (pl. lakhely- és névváltoztatás)

*     a szülő és a pedagógus viszonyát a kölcsönös tisztelet határozza meg

*     a személyes találkozások a szülői értekezletek, fogadóórák és a nyílt napok keretén belül valósulnak meg

*     kérjük, hogy a szülők egymás közti nézeteltéréseiket, legyenek ezek akár gyermekeikkel kapcsolatosak, ne az iskolában rendezzék

*     kérjük, ha a szülők gyermekeikért érkeznek, akkor intézményünk biztonsága és a tanulóink védelme érdekében az iskola bejárata előtt várakozzanak, és tartsák tiszteletben a csengetési rendet

 

Ez az iskolai rendtartás a pedagógiai tanács jóváhagyásával a tanítási év alatt változtatható.

 

 

 

 

 

Mgr. Patassy Lelkes Melinda,

az iskola igazgatónője

 

Novinky

Kontakt

  • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským Horná Potôň - Magyar Tannyelvű Alapiskola Felsőpatony
    Hlavná 120, 930 36 Horná Potôň
  • +421 031 5511279
    +420 903 457450

Fotogaléria