2015

Navigácia

Emlékezés és jövőépítés Oklevél Dupla jubileum Pályáztak, nyertek Lufikkal üzentek Közös magyar-szlovák gyermeknap Összeköt a barátság és a lehetőség

Mások rólunk

Összeköt a barátság és a lehetőség

Összeköt a barátság és a lehetőség

Határ menti régiók - Miközben az északi határ politikai csörték zajától hangos, addig a régiós, (gyakran testvér)települések egymással összefogva eurómilliókat nyernek közös fejlesztésekre. Megyénkben első körben huszonegy magyar–szlovák pályázat nyert.

 

Hatvanhárommillió eurót, vagyis több mint 17 milliárd forintot nyertek az együtt pályázó magyar és szlovák települések, civil szervezetek és vállalkozások a határon átnyúló uniós program első körében. Százhat pályázatot és tizenhét projektkoncepciót támogatott a közös monitoringbizottság: Győr-Moson-Sopron megye az egyik legtöbb, összesen huszonegy nyertes pályázattal dicsekedhet. A fejlesztési elképzelésekhez mindössze ötszázalékos önerő szükségeltetett, nyolcvanöt ugyanis uniós, tíz kormányzati társfinanszírozás.

Azonban nemcsak e lehetőség hozott össze magyar és szlovákiai községeket: gyakran a már korábban testvértelepülési szerződést kötött falvak pályáztak. Jó példa erre Mezőörs és Felsőpatony (Horná Poton) esete, melyek nagyjából húszmillió forintot nyertek: ebből iskoláik nyelvoktatására, környezetük védelmére és szépítésére, valamint szabadidős programjaik fejlesztésére futja. Bogárdi Zoltán, Mezőörs polgármestere jövőbe mutatónak tartotta ezt az együttműködési megállapodást, Sidó Tivadar, a szlovákiai felsőpatonyi településvezető a pedagógusok egymás közti tapasztalatcseréjét és a családok kapcsolatát emelte ki. Ebből a pénzből finanszírozták azt a tatai tábort is, ahová a két község diákjai hétfőn indultak.



A mezőörsi és a szlovákiai felsőpatonyi gyerekek uniós pénzből táboroznak (és barátkoznak) Tatán. Míg a magyar és szlovák politikusok egymással vitáznak, a Duna menti települések közösen eurószázezreket nyernek. Fotó: Bertleff

http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/osszekot_a_baratsag_es_a_lehetoseg/2115230/

Novinky

Kontakt

  • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským Horná Potôň - Magyar Tannyelvű Alapiskola Felsőpatony
    Hlavná 120, 930 36 Horná Potôň
  • +421 031 5511279
    +420 903 457450

Fotogaléria